Coaching és szupervízió

Hivatásbeli célok elérésére edzünk, nyitott, bizakodó, kreatív, lelki – , és tudatállapot elérésének és fenntartásának gyakorlásán keresztül.

Nagyon fontos, hogy kenyérkeresetünk örömet és fejlődési lehetőséget nyújtó tevékenység legyen a számunkra.  Ha ez nem így van, kapcsolatainkat is nehezebben éljük meg a munkahelyi szorongás és frusztráció következményeként.

Céljaink, álmaink eléréséhez rugalmasságra van szükségünk, melyet a coaching folyamata során edzünk.

A rugalmasság ebben az esetben azt jelenti, hogy a félelem, a fájdalom és a frusztráció helyett reális céljainkat helyezzük középpontba, figyelmünket következetesen ide irányítjuk, ezáltal rálelünk az elérésükhöz szükséges személyes erőre.

“Az emberek ritkán érnek el sikert abban, amit nem szívesen csinálnak.”

Johann Wolfgang von Goethe

A coaching folyamatában értelmünket, és érzelmeinket egyensúlyba hozzuk, és az érzelmekkel gazdagított értelmünket, valamint az értelemmel csillapított érzelmeinket erőforrásként használjuk. A sikeresség elengedhetetlen feltétele az önfegyelem és hogy képesek legyünk önmagunkat motiválni. Ezek mellett választási lehetőségeket, perspektívát és időt adunk magunknak céljaink eléréséhez, figyelünk intuícióinkra és megbízunk bennük.

A coaching során – és bízom benne, hogy azon túl is – megéljük a pillanatban való jelenlétet és értékeljük annak gazdagságát.